Könyvszemle
Feltárulnak az ezeréves Visegrád titkaiFeltárulnak az ezeréves Visegrád titkai Múlt-kor A Szép Magyarország magazin legújabb száma az ezeréves Visegrádra kalauzol, és olyan rejtett emlékeket is bemutat, amelyet bár kiástak már a régészek, még nem látogathatóak.Visegrád. Egy város gyönyörű táji környezetben, erős történelmi múlttal, jelentős műemlékekkel. Azt hiszük, hogy ismerjük és mégsem. A fellegvár, a királyi palota vagy a Salamon-torony önmagukban is megérnek egy kirándulást, azonban Visegrád jóval több emléket tartogat számunkra ezeknél a műemlékeknél. |
Megjelent a Heves megyei vártopográfiaNováki Gyula – Baráz Csaba – Dénes József – Feld István – Sárközy Sebestyén: Heves megye várai az őskortól a kuruc korig. Magyarország várainak topográfiája 2. Sorozatszerkesztő Feld István. Kiadja a Castrum Bene Egyesület – Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Budapest – Eger 2009, 192 oldal, benne 31 színes kép, színes térképmelléklet. Szerkesztette Sárközy Sebestyén. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a sorozat gazdái megtartották két évvel ezelőtt tett ígéretüket, és így kezünkbe vehetjük a vártopográfia újabb kötetét. Ezen túl is szemlátomást mindent megtettek, hogy a Heves megye várait ismertető kiadvány tartalmában és küllemében is előrelépést mutasson elődjéhez (Borsod-Abaúj-Zemplén) képest. A tartalmi fejlődés elsősorban abban áll, hogy a bevezető például kutatástörténeti áttekintéssel bővült, az egyes lelőhelyek leírásai pedig szembetűnően részletesebbek, több adatot tartalmaznak. A színes helyszíni fotók (köztük nem egy látványos légi felvétel) és az ugyancsak színes domborzati térképen bejelölt várhelyek is látványos változást jelentenek. A kötet 55 meglévő, további 11 elpusztult vár adatait tartalmazza és számolatlanul (94 tétel!) sorolja fel azokat a helyeket, ahol vár meglétét eddig csak feltételezni lehet, de még nem sikerült bizonyítani. A szerkesztők ismételten kényszerítve érezték magukat, hogy a sorozatot elhatárolják azoktól az igényektől, melyek a teljes levéltári forrásanyag feldolgozását is hiányolják. Véleményem szerint pedig, ahogyan a fennmaradt korabeli metszetek, rajzok közlését, kritikáját sem, úgy a várak teljes levéltári (közöletlen) anyagának felgyűjtését és közlését sem ez a sorozat hivatott megoldani. Csak elismeréssel lehet nyilatkozni a most közreadott adattömegről, mely minden további elmélyült kutatáshoz jó alapot szolgáltat. Annak ellenére, hogy a szerkesztők álláspontja világosnak tűnik az úgynevezett hosszanti sáncok tekintetében, egy mondatot azért megérdemelt volna, hogy ezek a létesítmények miért maradtak ki a kötetből akkor, amikor Hatvan, Nagy-Gombos-puszta kapcsán mégis indokolt volt a Csörsz-árokról is szót ejteni. A kötet szerkezete az előzőhöz képest nem változott. Ez üdvözlendő abból a szempontból, hogy — sorozatról lévén szó — az egységes megjelenés kívánalom. Megtartották a szép tipográfiát, a jól megválasztott térképkivágatokat, és a tartalmi szerkezetet is (meglévő maradványokkal rendelkező, illetve elpusztult erődítmények, továbbá a bizonytalan objektumok. Hozzá kell tennünk, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kötetben e két utóbbi adat nincs különválasztva, Hevesben már igen.). Kár, hogy az egy-egy várhoz tartozó felmérési rajzokat, fényképeket továbbra is külön lapozással lehet csak fellelni. Ahogy az előző kötetben, úgy itt sem találunk korszak-mutatót, ezzel kényszerítve arra az olvasót, hogy ha a várakat korszakonként szeretné vizsgálni, elemezni, kénytelen legyen az egész könyvet végigolvasni. Az ábrák előtt találunk földrajzinév-mutatót, amelyben az egyébként betűrendbe szedett településnevek is megtalálhatók, ellenben nagyon hiányzik egy korszak-mutató. Immáron a két kötet alapján is érdekes összehasonlítási lehetőségek kínálkoznak, és a vizsgálat egy-egy elemébe bevonható a két korábbi, a sorozaton kívül megjelent somogyi és a tolnai várkatalógus is. Ha a várak számát tekintjük, akkor a több mint kétszer akkora Borsod-Abaúj-Zemplén megyében valóban kétszer annyi azonosított várat ismerünk, mint Hevesben. Az elpusztult, illetve nem azonosítható objektumokat már nehezebb összevetni, hiszen e tekintetben egyik kötetben sem egységes a csoportosítás. Összességében azonban látszik, hogy míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elpusztult, illetve nem azonosítható várak az ismert erődítéseknek 36%-át teszik ki, addig Hevesben az arány drasztikusan megfordul: az ismeretlen várak száma közel kétszerese az ismert erődítményeknek! Ennek okára csak a szerzők tudnak magyarázattal szolgálni, de éppúgy lehet az alaposabb forrásfeltárás, mint a kevésbé szisztematikus terepi kutatások, esetleg mindkettő együttes következménye. (A bevezetésben csak rövid utalást olvashatunk arra nézve, hogy Hevesben jelentősebb forrás- feltáró munka folyt.) Tolna megyében az arány a borsodihoz közelít, míg a legalacsonyabb, vagyis látszólag a legkedvezőbb Somogyban. Ez utóbbi esetben azonban figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy — elsősorban a belterületi erődítmények esetében — a régészetileg hiteles maradvánnyal nem rendelkező várak is az azonosítottak között szerepelnek. Az is feltűnő, hogy az eddigi megjelent négy várkataszter alapján Hevesben találjuk a legkevesebb ismert erődítményt még akkor is, ha az elpusztult várakat is az azonosítottakhoz adjuk. Ez annál is meglepőbb, mivel eddigi ismereteink szerint Heves földrajzi adottságai és az ismert adatok, a fennmaradt emlékek számát tekintve éppenséggel a legjobban ismert területek közé tartozott. Most, hogy a kataszterek ismeretében Heves a sor végére került, ismételten a korszerű távérzékelési módszerekkel, illetve terepbejárásokkal történő további kutatásokat kell szorgalmaznunk. Erre jó példa Tolna esete, ahol az utóbbi évtizedek terepkutatása olyan eredményt hozott, amire korábban senki sem számított.
A két, azonos földrajzi adottságokkal rendelkező megyében a várak topográfiai elhelyezkedését illetően további összehasonlítás kínálkozik. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kötetben a domborzatot nem ábrázoló összesítő térképen kb. 13 síkvidéki várat lehet összeszámolni. Közülük csak négy őskori, a többi középkori. Heves esetében ez már könnyebb feladat, hiszen szép elterjedési térkép áll rendelkezésünkre. Itt a hegységektől délre 13 azonosított, és 4 azonosítatlan várat találhatunk. Közülük 9 őskori, egy római kori és 7 középkori. Utóbbiak között egy 10-11. századi földvárat, ezen felül templom- és városerődítéseket figyelhetünk meg, teljességgel hiányoznak az Árpád-kori kisvárak. Az egyre gyarapodó légi régészeti kutatások minden bizonnyal további új eredményeket hoznak majd ezen a területen is. A helyszínrajzok korábban is bírált elnagyoltsága néhány esetben itt is nehéz feladat elé állítja az olvasót pl. Hatvan, Nagy-Gombos-puszta esetében, ahol a római őrtorony maradványait a könyv segítségével igen nehéz elhelyezni a környezetben. Hiányoljuk Gyöngyös város belterületén a kora újkori település lehatárolását még akkor is, ha egyetlen részletét sem sikerült azonosítani. Hasonló a helyzet Heves és Noszvaj esetében is. Maradtak persze megoldatlan topográfiai kérdések is. A nemrégiben megjelent, a megye 10-11. századi temetőit leközlő kiadványban (Révész László: Heves megye 10-11. századi temetői Bp. 2009, 272.) és ebben a kötetben eltérő módon lokalizálják a szerzők a szihalmi földváron (vagy másutt? v.ö. 358. sz. ház) előkerült honfoglalás kori sírleleteket. Mindent egybevetve csak köszönet jár az évtizedek óta munkálkodó szerzőknek, a kitartó és alapos szerkesztőknek, hogy újabb fontos kézikönyvvel gazdagodtunk, és várjuk a további köteteket. Jankovich B. Dénes Módosítás: (2010. február 22. hétfő, 11:45) Falusi templomokFalusi templomok
A Falusi Templomok című fotóalbum, melyet Csorba Csaba gondos leírásai mellett sok-sok légi-és földi fotó illusztrál. a teljes leírás a Magyar várak, kastélyok oldalon olvasható Letölthető a BTm oldaláról Aquincumi Füzetek 14. köteteMegjelent az Aquincumi Látványraktár katalógusaMegjelent az Aquincumi Látványraktár katalógusa
folytatás a BTM honlapján |



A Szép Magyarország magazin legújabb száma az ezeréves Visegrádra kalauzol, és olyan rejtett emlékeket is bemutat, amelyet bár kiástak már a régészek, még nem látogathatóak.Visegrád. Egy város gyönyörű táji környezetben, erős történelmi múlttal, jelentős műemlékekkel. Azt hiszük, hogy ismerjük és mégsem. A fellegvár, a királyi palota vagy a Salamon-torony önmagukban is megérnek egy kirándulást, azonban Visegrád jóval több emléket tartogat számunkra ezeknél a műemlékeknél.
A régi (középkori eredetű) falusi templomok világába kalauzolja ez a kötet a Tisztelt Olvasókat. A középkori Magyarország lakosságának többsége (mint 10 emberből 9!) falun élt, még Mátyás király uralkodásának időszakában is, azaz mintegy félezer esztendővel ezelőtt. Az arány a 18. század végéig sem sokat változott. Ám ne feledjük az előbbiekhez azt sem hozzátenni, hogy a középkori faluhálózat sokkalta sűrűbb volt, mint a 18-20. századi. Csakhogy a falvak többségének népességszáma a mai aprófalvak szintjét sem érte el. 50-100 ember közössége alkotott egy falut. A kicsiny házak lazán, eleinte még utcákat sem alkotva csoportosultak. Ha a közelben kedvezőbb lakóhely kínálkozott, a közeli földek terméshozama erőteljesen kezdett csökkenni, akkor bizony gyakorta megesett, hogy odébb költöztek, új helyen építették föl szerény otthonaikat.
Az Aquincumi Látványtár című időszaki kiállítás 2008 szeptemberében nyílt meg az Aquincumi Múzeum Szentendrei út kiállítóépületében. A kiállítás az elmúlt 120 év régészeti feltárásainak leleteiből ad válogatást, a már korábban kiállított és a még be nem mutatott tárgyi emlékeken keresztül. A csaknem 1500 tárgy időrendi sorrendben, az őskortól a népvándorlás koráig követi végig Budapest történetét. A kiállításhoz most elkészült 232 oldalas magyar-angol nyelvű kiadvány három nagyobb egységből épül fel. Az elsőben Budapest településtörténetével ismerkedhet meg az olvasó, az őskortól a népvándorlás korig.