Nováki Gyula – Baráz Csaba – Dénes József – Feld István – Sárközy Sebestyén: Heves megye várai az őskortól a kuruc korig. Magyarország várainak topográfiája 2. Sorozatszerkesztő Feld István. Kiadja a Castrum Bene Egyesület – Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Budapest – Eger 2009, 192 oldal, benne 31 színes kép, színes térképmelléklet. Szerkesztette Sárközy Sebestyén.

Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a sorozat gazdái megtartották két évvel ezelőtt tett ígéretüket, és így kezünkbe vehetjük a vártopográfia újabb kötetét. Ezen túl is szemlátomást mindent megtettek, hogy a Heves megye várait ismertető kiadvány tartalmában és küllemében is előrelépést mutasson elődjéhez (Borsod-Abaúj-Zemplén) képest. A tartalmi fejlődés elsősorban abban áll, hogy a bevezető például kutatástörténeti áttekintéssel bővült, az egyes lelőhelyek leírásai pedig szembetűnően részletesebbek, több adatot tartalmaznak. A színes helyszíni fotók (köztük nem egy látványos légi felvétel) és az ugyancsak színes domborzati térképen bejelölt várhelyek is látványos változást jelentenek.

A kötet 55 meglévő, további 11 elpusztult vár adatait tartalmazza és számolatlanul (94 tétel!) sorolja fel azokat a helyeket, ahol vár meglétét eddig csak feltételezni lehet, de még nem sikerült bizonyítani. A szerkesztők ismételten kényszerítve érezték magukat, hogy a sorozatot elhatárolják azoktól az igényektől, melyek a teljes levéltári forrásanyag feldolgozását is hiányolják. Véleményem szerint pedig, ahogyan a fennmaradt korabeli metszetek, rajzok közlését, kritikáját sem, úgy a várak teljes levéltári (közöletlen) anyagának felgyűjtését és közlését sem ez a sorozat hivatott megoldani. Csak elismeréssel lehet nyilatkozni a most közreadott adattömegről, mely minden további elmélyült kutatáshoz jó alapot szolgáltat.

Annak ellenére, hogy a szerkesztők álláspontja világosnak tűnik az úgynevezett hosszanti sáncok tekintetében, egy mondatot azért megérdemelt volna, hogy ezek a létesítmények miért maradtak ki a kötetből akkor, amikor Hatvan, Nagy-Gombos-puszta kapcsán mégis indokolt volt a Csörsz-árokról is szót ejteni.

A kötet szerkezete az előzőhöz képest nem változott. Ez üdvözlendő abból a szempontból, hogy — sorozatról lévén szó — az egységes megjelenés kívánalom. Megtartották a szép tipográfiát, a jól megválasztott térképkivágatokat, és a tartalmi szerkezetet is (meglévő maradványokkal rendelkező, illetve elpusztult erődítmények, továbbá a bizonytalan objektumok. Hozzá kell tennünk, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kötetben e két utóbbi adat nincs különválasztva, Hevesben már igen.). Kár, hogy az egy-egy várhoz tartozó felmérési rajzokat, fényképeket továbbra is külön lapozással lehet csak fellelni. Ahogy az előző kötetben, úgy itt sem találunk korszak-mutatót, ezzel kényszerítve arra az olvasót, hogy ha a várakat korszakonként szeretné vizsgálni, elemezni, kénytelen legyen az egész könyvet végigolvasni. Az ábrák előtt találunk földrajzinév-mutatót, amelyben az egyébként betűrendbe szedett településnevek is megtalálhatók, ellenben nagyon hiányzik egy korszak-mutató.

Immáron a két kötet alapján is érdekes összehasonlítási lehetőségek kínálkoznak, és a vizsgálat egy-egy elemébe bevonható a két korábbi, a sorozaton kívül megjelent somogyi és a tolnai várkatalógus is. Ha a várak számát tekintjük, akkor a több mint kétszer akkora Borsod-Abaúj-Zemplén megyében valóban kétszer annyi azonosított várat ismerünk, mint Hevesben. Az elpusztult, illetve nem azonosítható objektumokat már nehezebb összevetni, hiszen e tekintetben egyik kötetben sem egységes a csoportosítás. Összességében azonban látszik, hogy míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elpusztult, illetve nem azonosítható várak az ismert erődítéseknek 36%-át teszik ki, addig Hevesben az arány drasztikusan megfordul: az ismeretlen várak száma közel kétszerese az ismert erődítményeknek! Ennek okára csak a szerzők tudnak magyarázattal szolgálni, de éppúgy lehet az alaposabb forrásfeltárás, mint a kevésbé szisztematikus terepi kutatások, esetleg mindkettő együttes következménye. (A bevezetésben csak rövid utalást olvashatunk arra nézve, hogy Hevesben jelentősebb forrás- feltáró munka folyt.) Tolna megyében az arány a borsodihoz közelít, míg a legalacsonyabb, vagyis látszólag a legkedvezőbb Somogyban. Ez utóbbi esetben azonban figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy — elsősorban a belterületi erődítmények esetében — a régészetileg hiteles maradvánnyal nem rendelkező várak is az azonosítottak között szerepelnek.

Az is feltűnő, hogy az eddigi megjelent négy várkataszter alapján Hevesben találjuk a legkevesebb ismert erődítményt még akkor is, ha az elpusztult várakat is az azonosítottakhoz adjuk. Ez annál is meglepőbb, mivel eddigi ismereteink szerint Heves földrajzi adottságai és az ismert adatok, a fennmaradt emlékek számát tekintve éppenséggel a legjobban ismert területek közé tartozott. Most, hogy a kataszterek ismeretében Heves a sor végére került, ismételten a korszerű távérzékelési módszerekkel, illetve terepbejárásokkal történő további kutatásokat kell szorgalmaznunk. Erre jó példa Tolna esete, ahol az utóbbi évtizedek terepkutatása olyan eredményt hozott, amire korábban senki sem számított.

A két, azonos földrajzi adottságokkal rendelkező megyében a várak topográfiai elhelyezkedését illetően további összehasonlítás kínálkozik. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kötetben a domborzatot nem ábrázoló összesítő térképen kb. 13 síkvidéki várat lehet összeszámolni. Közülük csak négy őskori, a többi középkori. Heves esetében ez már könnyebb feladat, hiszen szép elterjedési térkép áll rendelkezésünkre. Itt a hegységektől délre 13 azonosított, és 4 azonosítatlan várat találhatunk. Közülük 9 őskori, egy római kori és 7 középkori. Utóbbiak között egy 10-11. századi földvárat, ezen felül templom- és városerődítéseket figyelhetünk meg, teljességgel hiányoznak az Árpád-kori kisvárak. Az egyre gyarapodó légi régészeti kutatások minden bizonnyal további új eredményeket hoznak majd ezen a területen is.

A helyszínrajzok korábban is bírált elnagyoltsága néhány esetben itt is nehéz feladat elé állítja az olvasót pl. Hatvan, Nagy-Gombos-puszta esetében, ahol a római őrtorony maradványait a könyv segítségével igen nehéz elhelyezni a környezetben. Hiányoljuk Gyöngyös város belterületén a kora újkori település lehatárolását még akkor is, ha egyetlen részletét sem sikerült azonosítani. Hasonló a helyzet Heves és Noszvaj esetében is.

Maradtak persze megoldatlan topográfiai kérdések is. A nemrégiben megjelent, a megye 10-11. századi temetőit leközlő kiadványban (Révész László: Heves megye 10-11. századi temetői Bp. 2009, 272.) és ebben a kötetben eltérő módon lokalizálják a szerzők a szihalmi földváron (vagy másutt? v.ö. 358. sz. ház) előkerült honfoglalás kori sírleleteket.

Mindent egybevetve csak köszönet jár az évtizedek óta munkálkodó szerzőknek, a kitartó és alapos szerkesztőknek, hogy újabb fontos kézikönyvvel gazdagodtunk, és várjuk a további köteteket.

Jankovich B. Dénes

Falusi templomok

A régi (középkori eredetű) falusi templomok világába kalauzolja ez a kötet a Tisztelt Olvasókat. A középkori Magyarország lakosságának többsége (mint 10 emberből 9!) falun élt, még Mátyás király uralkodásának időszakában is, azaz mintegy félezer esztendővel ezelőtt. Az arány a 18. század végéig sem sokat változott. Ám ne feledjük az előbbiekhez azt sem hozzátenni, hogy a középkori faluhálózat sokkalta sűrűbb volt, mint a 18-20. századi. Csakhogy a falvak többségének népességszáma a mai aprófalvak szintjét sem érte el. 50-100 ember közössége alkotott egy falut. A kicsiny házak lazán, eleinte még utcákat sem alkotva csoportosultak. Ha a közelben kedvezőbb lakóhely kínálkozott, a közeli földek terméshozama erőteljesen kezdett csökkenni, akkor bizony gyakorta megesett, hogy odébb költöztek, új helyen építették föl szerény otthonaikat.

A Falusi Templomok című fotóalbum, melyet Csorba Csaba gondos leírásai mellett sok-sok légi-és földi fotó illusztrál.

a teljes leírás a Magyar várak, kastélyok oldalon  olvasható

Letölthető a BTM oldaláról Aquincumi Füzetek 14. kötete

  letöltés itt

Megjelent az Aquincumi Látványraktár katalógusa

Az Aquincumi Látványtár című időszaki kiállítás 2008 szeptemberében nyílt meg az Aquincumi Múzeum Szentendrei út kiállítóépületében. A kiállítás az elmúlt 120 év régészeti feltárásainak leleteiből ad válogatást, a már korábban kiállított és a még be nem mutatott tárgyi emlékeken keresztül. A csaknem 1500 tárgy időrendi sorrendben, az őskortól a népvándorlás koráig követi végig Budapest történetét. A kiállításhoz most elkészült 232 oldalas magyar-angol nyelvű kiadvány három nagyobb egységből épül fel. Az elsőben Budapest településtörténetével ismerkedhet meg az olvasó, az őskortól a népvándorlás korig.

folytatás a BTM honlapján